Az emberi kíváncsiság természetes velejárója, hogy szeretünk egyszerű, meglepő magyarázatokat találni a világ működésére. A populáris kultúrában, a szájhagyományban és az internetes fórumokon azonban évtizedek óta kering tucatnyi olyan állítás, amely ellentmond a fizika, a biológia és az orvostudomány mérési eredményeinek.

Ebben az összefoglalóban tíz elterjedt tévhitet vizsgálunk meg. Mindegyiknél bemutatjuk a tudományos valóságot, a téves elképzelés valószínű eredetét, és megadjuk a cáfoló szakirodalmi forrásokat.

1. Tévhit: Az agyunknak csupán 10 százalékát használjuk

  • A tévhit állítása: Az emberi agy kapacitásának mindössze 10 százalékát aknázzuk ki, a többi 90 százalék alvó tartalék, amit fel lehetne ébreszteni.
  • A tudományos valóság: A funkcionális mágneses rezonanciás (fMRI) és PET-vizsgálatok azt mutatják, hogy nincs „néma”, használaton kívüli agyterület: bár nem minden idegsejt aktív egyszerre, a nap folyamán gyakorlatilag az agy minden része működik. Az agy a testtömegnek csak mintegy 2 százalékát adja, mégis a nyugalmi energiafelhasználás nagyjából 20 százalékát emészti fel — az evolúció aligha tartott volna fenn ilyen drága, de nagyrészt funkciótlan szervet. Emellett az agysérülések klinikai tapasztalatai szerint szinte bármelyik terület károsodása valamilyen kognitív, érzékelési vagy mozgásos funkciókiesést okoz.
  • A tévhit eredete: William James amerikai pszichológus 1907-ben, The Energies of Men című írásában úgy fogalmazott, hogy lehetséges szellemi és fizikai erőforrásainknak csak kis részét használjuk ki — konkrét százalékot nem említett, és nem az agyszövetre gondolt. A pontosnak hangzó „10 százalékot” Lowell Thomas írta bele Dale Carnegie 1936-os sikerkönyvének (How to Win Friends and Influence People) előszavába, James-nek tulajdonítva.
  • Forrás: Beyerstein, B. L. (1999). Whence cometh the myth that we only use 10% of our brains? In S. Della Sala (szerk.), Mind Myths: Exploring Popular Assumptions About the Mind and Brain. John Wiley & Sons, pp. 3–24.

2. Tévhit: A villám soha nem csap kétszer ugyanabba a helybe

  • A tévhit állítása: Ha egy építményt vagy tereptárgyat egyszer már elért egy villámcsapás, az a hely a jövőben védetté válik.
  • A tudományos valóság: A villám a felhő és a talaj (vagy két felhőrész) közötti elektromos töltéskülönbség kisülése, és a kialakuló kisülési csatorna a magas, kiemelkedő, jól vezető tárgyakat részesíti előnyben. Az amerikai Nemzeti Meteorológiai Szolgálat (NWS) szerint a villám gyakran csap le újra és újra ugyanabba a helybe, különösen a magas, csúcsos, magányosan álló tárgyakba: a New York-i Empire State Buildinget például évente átlagosan 23 alkalommal éri villámcsapás. Egyetlen villámlás során is előfordul, hogy több egymást követő részkisülés ugyanazon a csatornán, ugyanabba a pontba csap le.
  • A tévhit eredete: A mondás eredetileg átvitt értelmű szólás arról, hogy a ritka szerencsétlenség nem ismétlődik meg; a tévhit abból születik, hogy szó szerinti fizikai igazságként kezelik.
  • Forrás: NOAA National Weather Service: Lightning Myths. https://www.weather.gov/safety/lightning-myths

3. Tévhit: A kínai Nagy Fal az egyetlen emberi alkotás, amely látszik az űrből

  • A tévhit állítása: A kínai Nagy Fal az egyetlen olyan mesterséges építmény, amely szabad szemmel, optikai eszközök nélkül is látható a Föld körüli pályáról vagy a Holdról.
  • A tudományos valóság: Alacsony Föld körüli pályáról (néhány száz kilométer magasból) az űrhajósok számos emberi létesítményt, például városokat, repülőtereket, gátakat felismernek, a Nagy Falat viszont szabad szemmel rendkívül nehéz, legfeljebb igen kedvező körülmények között lehet kivenni. Ennek oka, hogy a fal többnyire csak néhány méter széles, és anyaga, színe alig különbözik a környező tájtól. Kína első űrhajósa, Jang Li-vej (Yang Liwei) 2003-ban elmondta, hogy nem látta a falat. A Holdról nézve pedig egyetlen emberi építmény sem látható: onnan a Föld csak a kontinensek, az óceánok és a felhők foltjaiból áll.
  • A tévhit eredete: Az elképzelés jóval az űrrepülés kora előtt született: William Stukeley angol régiségbúvár 1754-ben írt levelében már felvetette, hogy a fal a Holdról is látszhat, Henry Norman 1895-ben „a Holdról látható egyetlen emberi alkotás” hírében állóként említette, a Ripley’s Believe It or Not! 1932-es rajza pedig széles körben elterjesztette.
  • Forrás: NASA (2005). China’s Wall Less Great in View from Space.; NASA (2009). Great Wall (Leroy Chiao felvétele a Nemzetközi Űrállomásról). https://www.nasa.gov/image-article/great-wall/

4. Tévhit: A sok cukor hiperaktivitást vált ki a gyerekeknél

  • A tévhit állítása: Az édességek és cukros üdítők fogyasztása után a gyerekek túlpörögnek és kezelhetetlenül hiperaktívvá válnak.
  • A tudományos valóság: Mark Wolraich és munkatársai 1995-ben a JAMA-ban közölt metaanalízisükben kettős vak, kontrollált vizsgálatok eredményeit összesítették, és nem találtak kimutatható hatást: a cukorfogyasztás nem befolyásolta a gyerekek viselkedését vagy kognitív teljesítményét (kisebb hatás vagy egyes gyerekcsoportokra korlátozódó hatás nem zárható ki teljesen). A szerzők szerint a szülők erős meggyőződése az elvárási hatásból és abból fakadhat, hogy az édesség gyakran eleve izgalmas alkalmakhoz, például zsúrokhoz kötődik. Hoover és Milich 1994-es kísérletében az anyáknak azt mondták, hogy fiuk sok cukrot kapott, holott valójában minden gyerek cukormentes placebót ivott; a „cukros” csoportba sorolt fiúkat az anyák mégis hiperaktívabbnak értékelték.
  • A tévhit eredete: Az 1970-es évek étrendi elméleteihez köthető: Benjamin Feingold allergológus 1973-ban az élelmiszer-adalékanyagokat hozta összefüggésbe a hiperaktivitással (ezt a későbbi vizsgálatok nagyrészt nem igazolták). Feingold étrendje nem a cukrot tiltotta, de mivel az általa kifogásolt adalékanyagok gyakran édességekben voltak, a közvélekedés hamar a cukrot kezdte okolni.
  • Forrás: Wolraich, M. L., Wilson, D. B., & White, J. W. (1995). The effect of sugar on behavior or cognition in children: A meta-analysis. JAMA, 274(20), 1617–1621.; Hoover, D. W., & Milich, R. (1994). Effects of sugar ingestion expectancies on mother-child interactions. Journal of Abnormal Child Psychology, 22(4), 501–515.

5. Tévhit: A lenyelt rágógumi 7 évig marad a gyomorban

  • A tévhit állítása: A véletlenül lenyelt rágógumi nem ürül ki, és évekig a gyomorban vagy a belekben marad.
  • A tudományos valóság: Bár az emésztőenzimek és a gyomorsav nem bontják le a rágógumi gumialapját, a bélrendszer mozgása más emészthetetlen anyagokhoz hasonlóan továbbítja, és néhány napon belül a széklettel távozik. Milov és munkatársai 1998-as esetismertetésében a bélelzáródást okozó rágógumi-csomók olyan gyerekeknél alakultak ki, akik rendszeresen, nagy mennyiségben nyelték le a rágót, olykor más tárgyakkal együtt; ezek ritka kivételek.
  • A tévhit eredete: Pontos eredete nem ismert; valószínűleg a gyerekeknek szóló, a rágó lenyelését megelőzni kívánó figyelmeztetésként terjedt el.
  • Forrás: Milov, D. E., Andres, J. M., Erhart, N. A., & Bailey, D. J. (1998). Chewing gum bezoars of the gastrointestinal tract. Pediatrics, 102(2), e22.

6. Tévhit: A felhőkarcolóról leejtett pénzérme megölheti a gyalogost

  • A tévhit állítása: A felhőkarcoló tetejéről leejtett pénzérme a szabadesés gyorsulása miatt átfúrja a lenti járókelő koponyáját.
  • A tudományos valóság: A Föld légkörében a légellenállás korlátozza a zuhanó tárgy sebességét. Amikor a nehézségi erő és a légellenállás egyensúlyba kerül, a tárgy eléri a határsebességét. Louis Bloomfield, a Virginiai Egyetem fizikusa szélcsatornás kísérletei szerint a 2,5 grammos amerikai egycentes lapos, billegve bukdácsoló alakja miatt már mintegy 15 méteres zuhanás után eléri határsebességét, amely csak nagyjából 40 km/h. Egy ilyen sebességű érme becsapódása legfeljebb egy pöccintéshez hasonló érzés, a koponyát nem képes áttörni. Légellenállás nélkül az Empire State Building tetejéről leejtett érme kb. 335 km/h-val érne földet.
  • A tévhit eredete: Valószínűleg a légellenállást figyelmen kívül hagyó, naiv szabadesés-számításból táplálkozó városi legenda.
  • Forrás: Scientific American (2012). Could a Penny Dropped Off a Skyscraper Actually Kill You? https://www.scientificamerican.com/article/could-a-penny-dropped-off/; Bloomfield, L. A.: How Everything Works, 1595. kérdés (2012). https://howeverythingworks.org/2012/03/13/question-1595/

7. Tévhit: A vénás vér kék színű a testünkben

  • A tévhit állítása: A vénákban folyó vér az oxigénhiány miatt kék, és csak a levegő oxigénjével érintkezve válik pirossá.
  • A tudományos valóság: Az emberi vér a hemoglobin miatt mindig vörös: az oxigéndús artériás vér élénkpiros, az oxigénszegényebb vénás vér sötétvörös. A bőrön átsejlő vénák kékes színe optikai jelenség. Kienle és munkatársai mérései és szimulációi szerint a látott szín a bőr fényszórásától és -elnyelésétől, a vér oxigéntelítettségétől, az ér átmérőjétől és mélységétől, valamint a látás folyamatától is függ: a mélyebbre hatoló vörös fényből a véna fölött kevesebb verődik vissza, mint a környező bőrről, ezért a környezetéhez viszonyítva a vénát kékesnek érzékeljük.
  • A tévhit eredete: Az anatómiai ábrák sematikus színkódolása (artéria piros, véna kék) és a bőrön átsejlő vénák kékes látványa.
  • Forrás: Kienle, A., Lilge, L., Vitkin, I. A., Patterson, M. S., Wilson, B. C., Hibst, R., & Steiner, R. (1996). Why do veins appear blue? A new look at an old question. Applied Optics, 35(7), 1151–1160.

8. Tévhit: Az aranyhalak memóriája mindössze 3 másodpercig tart

  • A tévhit állítása: Az aranyhalak kognitív képességei korlátozottak, és a memóriájuk 3 másodperc után teljesen törlődik.
  • A tudományos valóság: Az etológiai és idegtudományi kísérletek szerint az aranyhalak összetett tanulásra képesek. A Plymouth-i Egyetem kísérletében az aranyhalak megtanulták, hogy egy kar megnyomásával élelemhez jussanak, sőt azt is, hogy a kar naponta csak egy meghatározott órában működik — és ezt a napirendet hetekig követték. Más vizsgálatokban térbeli tájékozódási és elkerülési feladatokat sajátítottak el és őriztek meg.
  • A tévhit eredete: Pontos eredete nem ismert; tudományos forrása nincs.
  • Forrás: Gee, P., Stephenson, D., & Wright, D. E. (1994). Temporal discrimination learning of operant feeding in goldfish (Carassius auratus). Journal of the Experimental Analysis of Behavior, 62(1), 1–13.; Portavella, M., Vargas, J. P., Torres, B., & Salas, C. (2002). The effects of telencephalic pallial lesions on spatial, temporal, and emotional learning in goldfish. Brain Research Bulletin, 57(3–4), 397–399.

9. Tévhit: Az üveg rendkívül lassan folyó folyadék

  • A tévhit állítása: Az üveg valójában nem szilárd test, hanem túlhűtött, nagy viszkozitású folyadék, amely évszázadok alatt lefelé folyik, amit a régi templomablakok alul vastagabb üvegtáblái bizonyítanak.
  • A tudományos valóság: Az üveg amorf (nem kristályos) szilárd anyag. Edgar Zanotto brazil anyagtudós kiszámította, hogy a szobahőmérsékletű ablaküveg relaxációs ideje — vagyis az az idő, amely alatt érzékelhetően deformálódhatna — több mint 10³² év, ami a világegyetem koránál is összehasonlíthatatlanul hosszabb. A régi ablakok egyenetlen vastagsága a korabeli gyártási eljárásokból ered: a fújt, majd koronggá pörgetett üveg eleve egyenetlen vastagságú volt, és a táblákat gyakran a vastagabb szélükkel lefelé építették be.
  • A tévhit eredete: Az üveg amorf szerkezetének félreértelmezése és a régi ablakok egyenetlen vastagsága.
  • Forrás: Zanotto, E. D. (1998). Do cathedral glasses flow? American Journal of Physics, 66(5), 392–395.

10. Tévhit: A borotválkozástól erősebb, sötétebb és sűrűbb lesz a szőrzet

  • A tévhit állítása: A szőrszálak borotválása megerősíti a szőrtüszőket, és a visszanövő szőr vastagabb, sötétebb és sűrűbb lesz.
  • A tudományos valóság: A borotválkozás nem hat a bőr mélyén lévő szőrtüszőkre. Lynfield és Macwilliams 1970-es vizsgálatában a résztvevők hónapokon át hetente borotválták egyik lábszárukat, a másikat érintetlenül hagyták; a szőrzet mennyiségében, a szálak vastagságában és növekedési ütemében nem találtak különbséget. A borotva a szőrszálat a bőr felszínén vágja el, így a természetesen elvékonyodó csúcs helyett tompa vég jön létre; ez kiemelkedve szúrósabb tapintású, és a még napfény nem fakította rövid szál sötétebbnek tűnhet, de vastagsága és sűrűsége változatlan.
  • A tévhit eredete: A serdülőkori első borotválkozás egybeesik a pubertás alatti természetes szőrerősödéssel, és a visszanövő tompa vég tapintása is erősebb szőr benyomását kelti.
  • Forrás: Lynfield, Y. L., & Macwilliams, P. (1970). Shaving and hair growth. Journal of Investigative Dermatology, 55(3), 170–172.

Összegzés

A tudományos tévhitek meglepően szívósak, mert gyakran szemléletesek, könnyen megjegyezhetők és szájhagyomány útján terjednek. A fizika, a biológia és az orvostudomány mérései azonban rendre megmutatják, hogy a valóság izgalmasabb és árnyaltabb, mint a felszínes mítoszok.